2014-11-27

Bookbook - avagy az IKEA új katalógusa



Az IKEA 2015-ös katalógusbemutatója (még ősz elején) szuperotthonos körülmények között telt, mondhatni ágyban, párnák között.. A hálószobai díszlet az „Az élet otthon” c. nemzetközi felmérésnek volt köszönhető, amit egy online társadalomkutató intézettel közösen készítettek el. A jelentés egyik fő eredménye szerint a városban élő embernek hektikusak a reggelei, mégis mintegy háromszor annyi időt szán a mobiltechnológiai eszközeire és a közösségi médiára, mint a gyermekeire. Uff. De ezt már csak én teszem hozzá.

Talán ezért is volt remek fricska az IKEA-tól az Apple MacBook hirdetésekre hajazó offline katalógus hirdetés: "Egy alig 8 milliméter vékony, és mindössze 400 grammot nyomó katalógus, ami teljesen vezeték nélkül működik, és ami gyakorlatilag az idők végezetéig nem igényel újratöltést. A lapozás pofonegyszerű, és minden oldal azonnal, késlekedés nélkül válik megtekinthetővé." (Forrás) Íme a videó:



A sajtótájékoztató egyik mellékterméke a bluebox technikával operáló fotózás lett, amit ki-ki habitusának megfelelően egyénileg vagy csapatosan igénybe vehetett egy egyedi, saját katalógusborító érdekében. A nyomtatott katalógusok postázását megelőzően megosztott digitális felvétel (én, az ágy, meg a fullpanoráma) egy pillanatig heves gratuláló hullámokat indított el az ismerőseim körében, de mielőtt mindenki az én példányomat várta volna országszerte a postaládájába, lelepleztem magam. Sajnos a felmérés eredményeivel sem kerültem összhangba (korán kelő nép vagyunk, a többség 6 óra előtt vagy 6-7 között, az ébresztőóra első csörgésére kipattan az ágyból és többbnyire kávéval próbál magához térni), mert rám nézve egyik sora sem lenne igaz, így belátható, hogy nem lettem volna túl hiteles reklámarc :)


És ez sem egy tipikus hálószobai kép (bloggerek egymás közt), így erről is lemondtak a nyomdában :)


Szóval végül maradt ez:


No de, mostanra bizonyára már mindenki átnyálazta magát a katalóguson, esetleg kinézett belőle valami újdonságot/régiséget, amivel a skandináv hangulatot erősítené otthon. Alább néhány személyes kedvenc:

rusztikus hangulatú FJELL gardróbszekrény tömör fából, a régi istállóajtókra emlékeztető zárakkal 


türkiz mintás INGEBORG fürdőlepedő


sokszínű, geometrikus mintás Randviken textil


magasfényű JARSTA sárga konyhaszekrény előlapok


klasszikus gömbölyded formák a BACKABRO / MATTARP kanapén Jonsboda barna huzattal


SÖDERHAMN kanapé kombinálható elemekkel Samsta sötétsárga színben


ugyan nem újdonság, de még mindig kedvenc a smaragdzöld fogas az IKEA PS 2014 kollekcióból


dió furnér STOCKHOLM szekrény


díszpárnák és párnahuzatok



az élénk türkiz GODTA sorozat és OFFENTLIG tál


GONATT rácsos ágy finom szürke színben


NORNAS fali üvegajtós szekrény, amit saját igényünk szerint különböző alakzatokba rendezhetünk


Képek forrása: IKEA



Szólj hozzá!

Nincsenek megjegyzések: