2013-12-31

Karácsonyi tárlat


December 31-e van. Lassan családi hagyománynak mondható, hogy az év utolsó napján a srácokkal együtt valamilyen időszaki kiállításon boldogítjuk a teremőröket és magunkat. Amíg mi a városban bóklászunk, én is ajánlok nektek egy számomra kedveset: Szyksznian Wanda grafikusművész Karácsonyi tárlat c. kiállítása december elején nyílt, és január 11-ig látogatható az I. kerületi Várnegyed Galériában.




Wanda - ha mondhatok ilyet - családi kedvenc a Kedvenc Otthonban :) Amikor az első közös lakás csupasz falaira kerestünk valamit, sűrűn megfordultunk kisebb-nagyobb galériákban.   Hamarosan Szyksznian képekkel jártunk a keretezőhöz, az egyik BÁV galériában bukkantunk rá, kezdetben mit sem sejtve arról, hogy gyerek- és kamaszkorunkban is tele volt vele a lakás. Csak kicsit másképp, mint most. Az akkoriban reklámgrafikusként igen népszerű képzőművész nap mint nap volt látható, plakátok révén az utcákon, számtalan borítóterv és illusztráció okán a hanglemez- és könyvesboltokban, és így a nagyközönség otthonaiban is. Az első plakátját tizenévesen Bródy János kérésére az Illés zenekarnak készítette, több évtizedes közös munkájukat több lemezborító is őrzi. De számos gyerekkönyvben is találkoztatok már a grafikáival (gondoljatok csak a kultikus Hóc-hóc katonára).


Sok évvel ezelőtt személyesen is találkoztunk már. Megtisztelő volt megismerkedni azzal az emberrel, akinek rajzai az otthonunkat melegítik, színesítik, szépítik, és amit szerencsére már több lakásbemutató cikk és képanyag is megörökített. Azóta - bár többnyire távolról - figyelemmel kísérjük egymás életét, munkáit, így nagy öröm volt, hogy most végre eljutottunk legújabb kiállításának decemberi megnyitójára.


A folyamatosan megújuló, különböző anyagokkal, technikákkal kísérletező grafikusművész mindig meglepetéssel szolgál, akár merített papírt, akár kerámiát vagy épp textilt használ vászon gyanánt. A mostani képanyag többsége a hagyományos alapokat, a megszokott - vagy inkább kiemelkedő - stílusjegyeket magán viselő elemeket elegyíti a modern, digitális technikákkal, és ebből alkot valami új, szokatlan vizuális tartalmat.



A kiállítás korábbi anyagokat is felvonultat, pl. a Nőnapi sorozat printjeit, aminek egy számozott darabja nálunk figyel :)


De vannak itt meseillusztrációk is, pl. a Magyar irodalom klasszikusainak meséiből 2006-2010 sorozat tagjai




Wandának szívből gratulálok, és még több sikeres kreatív alkotómunkát kívánok, grafikáit és a kiállítás megtekintését pedig szeretettel ajánlom mindenkinek! 

Boldog Új Évet! Folyt.köv. 2014-ben ;)

Fotók: Kedvenc Otthon

Szólj hozzá!

Nincsenek megjegyzések: