2011-09-26

Szeptemberi hírek + bónusz amszterdami lakás

Épp a jövő hetemet tervezgettem, miközben az októberi dátumokat látva realizáltam, hogy az ősz első hónapja lassan, de biztosan a végéhez közeledik, és még be sem számoltam néhány szeptemberi megjelenésről.

Itt van mindjárt a hazai blogok éves versengése, a Goldenblog, amire idén először én is neveztem a Kedvenc Otthont. Úgy tűnik, mások is megtették ugyanezt, így először az Életmód kategóriába, később egy módosítással a Szakértőibe kerültem. Az augusztusi trakta után (amikor hol ritkábban, hol sűrűbben, de remélhetőleg a falramászást és a teljes agybajt elkerülve szavazásra buzdítottam az olvasókat) a 9 kategóriában csak lassan csepegtetve derült ki a végeredmény. A Szakértőiben pl. szeptember elején hirdették ki a közönségszavazás során kialakult sorrendet. A 191 szavazat, amit mindenkinek, aki dobott a blogra egyet, nagyon köszönök, a közel 200-as mezőnyben az igen előkelő 11. helyre volt elegendő. Hálás köszönet a visszajelzésért!




Szokásos lakásbemutatós munkáimból, ami a lakások fotózásának styling részét és a cikkek megírását is magában foglalja, ezúttal is a címlapra került egy. A lakás tervezése egyébként a hna design stúdió munkája, és a lila-arany-bézs vonalon hoz egy kellően barátságos, elegáns otthont.

A mi otthonunk magazin szeptemberi száma október 2. hetéig még a standokon van, az online előzetesbe itt lapozhattok bele.   

Fotó: Kerekes Kata

Szeptemberben egy új magazin került a látóterembe, bevallom, a Polgári Otthon példányaival eddig még nem volt dolgom, csak a létezéséről tudtam. A lap stílusa, csináld magad rovatai, a tálalt lakások, és az a tény, hogy egy oldalpár erejéig összehoztak egy Bloggerpartit, az sugallja, hogy a magazin nem szeretné magát beszorítani a polgári otthonok klasszikus eleganciájához társított képzetek közé, ami igazán dícséretes.   Ha ti sem ismeritek még a lapot, keressétek a standokon vagy nézelődjetek a Polgári Otthon Online oldalán!

És hogy mi volt ezen a virtuális blogtalálkozón? A magazin által véleményvezér lakber-bloggereknek titulált társaság tagjai (Kedvenc Otthon, Ószeres, Ágy-asztal-tv, Juditu, Kicsi Ház, kisFlanc) egy névjegy erejéig bemutatkozhattak (Köszönet érte!), és jó szívvel ajánlhattak pár terméket az aktuális kínálatból. Jómagam a modern klasszikusok közül szemezgettem, név szerint: a Maffia/Gambino kanapét Rácz Anikó tervezésében a Hannabi Freestyle Home-tól, MOZA cementlapokat Kauker Szilvitől, és az általam már sokat emlegetett kerámia bútorgombokat a Bútortuningtól.

Nnna, aki figyelmesen olvasott idáig, annak jár egy kis csemegéznivaló, kissé visszafogott, de részleteiben annál ütősebb bónusz (polgári) lakás Amszterdamból, íme:


Forrás

Szólj hozzá!

Nincsenek megjegyzések: