2011-01-09

A párhuzamosok a végtelenben találkoznak

Ezzel a címmel nyílt meg Panyi Zsuzsi üvegdesigner első önálló kiállítása Szentendrén november végén a Péter Pál Galériában. Különleges esemény ez a tervező életében, hiszen több éves munka és tanulás vezetett odáig, hogy mára a nevével fémjelzett márka igen népszerű a stílusos ékszerek, kiegészítők rajongóinak körében.


Zsuzsi a budapesti Vasárnapi Művészpiac (WAMP) állandó kiállítója, ott találkoztunk először. Másodjára volt szerencsém egy személyes márkaépítésről szóló kerekasztal-beszélgetésben vele együtt részt venni és hallani a vállalkozása, az üvegékszerei történetét.

 

A fiatal designer építészként végzett, majd  felnőtt fejjel, a gyerekeivel otthon töltött évek során kezdett el ékszereket készíteni. Még ekkor sem gondolt arra, hogy ez lesz a hivatása, blogját is csak azért indította, hogy a feltöltött fotók alapján barátai tudjanak választani. Az érdeklődők köre gyorsan bővült, így Zsuzsi azon kapta magát, hogy rendelésre készíti az ékszereket, külföldre is.


Ennek három éve, azóta honlapot és egy éve webáruházat üzemeltet a saját neve alatt, ahol több mint 200 saját tervezésű ékszeréből lehet választani. On-line vállalkozásának sikere megfontolt, tudatos tervezés eredménye, csak így érhette el, hogy a pár ezer forintos kezdőtőkével induló egyszemélyes cégét ma már egy több fős csapat segíti, hogy Zsuzsi csak a tervezésre koncentrálhasson.


Kiállításán panyizsuzsi üvegtálakat és kisplasztikákat mutat be, de nem hiányozhatnak a  gyűrűk és az új "linea" kollekció darabjai sem. Ahogy  Zsuzsi megfogalmazta: "Egy új kollekció első darabjainak elkészítése a járni tanuló gyermekhez hasonlít. Rengeteg ötlet, vázlat, próbálkozás, tervezgetés, majd apró, óvatos lépések egymásutánja szükséges ahhoz, hogy a végén egy igazi “ panyizsuzsi” darab legyen belőle. Színek és formák egységben. Ezt szeretem benne a legjobban és a visszajelzéseitek alapján, ez a szeretet sugárzik az ékszerekből. Alkotói filozófiám szerint csak ezzel a mentalitással érdemes alkotni." 



Lendületes év következik a panyizsuzsi márka életében, ami Zsuzsi maximalizmusából, igényességéből kiindulva nem is olyan meglepő: 12 új kollekciót tervez, 4 panyizsuzsi pont magazint, egy új és nagy műhelyt és sok érdekes cikket a blogjára.

A kiállítást Szentendrén január 15-ig még megnézhetitek! Cím és térkép itt.


Ha szeretitek a panyizsuzsi ékszereket és dísztárgyakat ajánljátok másoknak is a blogot vagy osszátok meg ezt a linket! Csatlakozzatok a Kedvenc Otthon blog táborához a facebookon!

Forrás

A WAMP tervezői - sorozat korábbi részei:


WAMP Part 1: Majoros Zita és a PRINTA
WAMP Part 2: Marosi Kriszta és a PSYCAT
WAMP Part 3: Csernus Ági és a Figurka Design
WAMP Part 4: Heim Zsuzsi és a PUcc
WAMP Part 5: Nagypál Dorottya és a Nadoro
WAMP Part 6: Rófusz Kinga és a Csodaceruza


Share

Szólj hozzá!

Nincsenek megjegyzések: