2010-03-04

Mindent bele!

A tervezett ház alaprajzának kézhezvételekor a konyha elhelyezése volt az első, amin változtatni akartunk. Az eredeti tervek szerint a nappalihoz kapcsolódott, a mostani dolgozó helyét foglalta volna el: nem teljesen szem előtt, de mégis ugyanazon térben. Arról már korábban írtam, hogy ez nekünk több szempontból sem tetszett, így egyetlen lehetőségként a konyhát az előszobából nyíló külön helyiségbe költöztettük, fittyet hányva a divatos egyterű megoldásokra. Hogy ki mit preferál, sok mindentől függ, és lehet, hogy pár év múlva már én is könyörögni fogok a falbontásért, de a mostani helyzetben nekünk ez volt a legideálisabb megoldás. A bejárat közelsége megkönnyíti a vásárlás utáni pakolást, a zárható ajtó biztonságot nyújt a gyerekek miatt, kizárja a nemkívánatos szagokat és nem mellesleg ha kell, ápol és eltakar.

Hogy ezen a 11 négyzetméternyi területen hogy fog elférni minden szükséges berendezés, gépezet és holmi, már gyötrőbb kérdés volt. Jött a többkörös áruházi mustra: hűtő, sütő, mosó- és mosogatógép vadászás, majd a centizgetés, végül a sakkozás. Az első elképzelések egy kedves ismerős segítségével látványtervek formájában realizálódtak.





Az U alak maradt, viszont a felső szekrényeket az egyik oldalon teljesen elhagytuk. Elég volt ránézni a tervekre, hogy lássuk, ekkora zsúfoltságot mégsem akarhatunk. A szemközti oldalon aztán kompenzáltunk a plafonig húzott elemekkel. A választott burkolat kiosztásakor volt A, B meg C verzió is: színes mintás dekorlap végigfut a szürkésfehér falburkolat között / a dekorlapok jellemzően két helyen, a főzőlap és a mosogatómedence mögött jelennek meg csoportosan / a retrós minta csak a mosogatónál tündököl. Végül ez utóbbinál maradtam, legyen valami nézegetnivaló tányérsúrolás közben.

Burkolatok: Zalakerámia


Az emeletre tartó lépcső alatti részt is beterveztük a konyha területére, de úgy, hogy az előszoba felől egy gardróbnyi helyet lecsíptünk belőle. A maradék "lyuk", megspékelve a lépcső miatti hepehupás falrészekkel, első, második, de még a harmadik látásra sem volt sok mindenre alkalmas. Ráadásul egy gázórát és egy kisebb radiátort is ott akartunk eltüntetni.


Kedves asztalosunk fogta a fejét, mikor előadtam, mit terveztem ide: polcokat meg kihúzható kamraszekrényt, no meg porszívót, felmosót, szelektív hulladékgyűjtőt, és kisgépek garmadát. Hihetetlen, de minden elfért, még több is, mint reméltem. Viszonylagos rend uralkodik, persze nem lettünk nagy élelmiszer-felhalmozók... Lezárásként padlótól a plafonig két eltolható fehér üvegajtót választottunk.


Megfigyelések szerint a szűkös méretek nem tántorítják el a barátokat a házibulis konyhai csoportosulásoktól, annak mindig eljön a maga ideje. Két kis kuktám pedig szorgosan segédkezik, és hiába a körülményekhez képest jelentős munkafelület, a lényeg, hogy a sütistál közel legyen. Szóval ez a minikamrás-konyha megoldás az egyik legjobban sikerült ötletünk lett.




Itt a vége 


Share

Szólj hozzá!

Nincsenek megjegyzések: